2015. január 14., szerda

Kalandozások a világban, egy szobából


Talán hallottátok ti is a karácsonyi bálon résztvevőktől, hogy bizony volt ott pár fura ember, kamerával meg mikrofonnal, és mindenféle furcsa dolgokat kérdezgettek. 
Ez bizony hét pecsétes titok, de ahogy Dumbledore professzor is mondta, ennek jegyében mindenki tud róla. Ezért aztán inkább megpróbálom én elmondani, mi is történik a háttérben.

Kalandozások a világban, egy szobából munkacímen készítek egy 25-40 perces dokumentumfilmet az online szerepjátékozásról diplomamunkaként. A "véletlen" folytán pedig pont a Bagolykő Mágustanoda az egyik kiszemelt áldozatom. Ezért is mentünk el a karácsonyi bálra, hogy kikérdezzünk ott sokakat, miért szeretik az oldalt, milyenek a karaktereik. Nagyon sok minden szóba jött. Beszélgettünk az alapításról, a táborról, a közösségről, és hogy mi is az a szerepjáték. 
Készítettünk vágóképeket is a bálról. A konyhában készülődő salátáról és körözöttről, amit Rabbot olyan lelkesen készített; a gyilkosos játékról; na meg a táncszőnyegről, amin még négyünk közös munkáján sem tudtunk túljutni. Megörökítettük az ajándékokat, a hangulatot, és az embereket.
Előtte írnom kellett egy jó pár oldalas szinopszist a filmről, sok adattal és egy kis kedvcsinálóval. Ami talán titeket is érdekel a sok technikai részt leszámítva, az mindjárt az eleje:

"Kalandozások a világban egy szobából

Dokumentumfilm az online szerepjátékozásról

Ismerek egy helyet, ami bárhonnan, bármikor elérhető. Amiben létezik a mágia, és amiben vannak még csodák. Ha még nem jártál az Északi-Középhegységben, mit sem számít, mert Bogolyfalvára úgy látogathat el bárki, hogy a várost sem kell elhagynia. Hát mi ez, ha nem varázslatos? Két helyen lenni egyszerre?
 „Sötét hegyek mélyén, erdők közepén
Régi varázs él, ősi tiszta fény.
Ez az erő mozgat vizet és követ,
S ezzel építék a Bagolykövet.”

De mi is ez a Bogolyfalva és mi benne olyan különleges? Itt áll az ország egyetlen varázslóképzője, a Bagolykő Mágustanoda, ahol bár közel 104 galleonba kerül egy tanév, a Magyar Mágiaügyi Minisztérium szerencsére bőven nyújt támogatást a fiatal mágusok számára."



Amint az alcímből láthatjátok, film több nagy részből fog állni (pontosan kettőből), amit egy szakvélemény köt majd össze. Az egyik nagy rész az általunk jól ismert Bagolykőről fog szólni, míg a másik egy Forma1-es versenyeket lebonyolító videojátékon keresztül versengő oldalról, FormaFun rFactor2 ligáról. Velük február elején veszem fel a részükhöz szükséges interjúkat és vágóképeket. 

A leadási határidő április, úgyhogy nagy valószínűséggel addig nem leszek kész vele, de addig is, Mr. Kensington engedélyével itt lent egy kis kedvcsinálóként megnézhetitek az általa készített filmet az iskoláról. Jó szórakozást hozzá! :)




1 megjegyzés: